Somogyi Vipera
BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ JELSZÓEMLÉKEZTETŐ

2008. október

Akiknek duplán 8

2008. 10. 28.

Töketlenkedünk itt a Nagy Kérdés Végső Válaszának állhatatos keresésével, de még egy egyenes kérdésre sem futotta ötezer év alatt. Itt a válság, nem a tőzsdén.
Minden ellenkező jel ellenére a középkorban élünk. Már ami a kilátástalan sötétséget illeti. Fasiszták gyártanak bombákat idehaza, fasiszták tervelnek merényt a tengerentúlon. És Bradley szerint hazudnak, még maguknak is.

Bomba ötlet

2008. 10. 27.

A kurucinfó szerint „jogos ön- és nemzetvédelmi felkészülés volt a 2 évvel korábbi rendőrterror alapján” az október 23-án a Nyugati téren elkapott bombagyáros egykori olimpikon cselgáncsozó, Tölgyesi Krisztián tette. Azt most hagyjuk, mennyire autentikus a szélsőjobboldali portál véleménye, bár egy ilyen mondatot még egy erősen bedzsangázott Kiszel Tündébe ojtott Győzikétől sem fogad el a normális [...]

Csók, Zuschlag mami!

2008. 10. 26.

Ez a Lados énekel, mint a dalos pacsirta. Pedig ma már sehol a kínzókamra, körmös Bauer sem rendel, az jó Zuschlag János valahai személyi titkára nyilván lelki megtisztulása okán gondolta úgy, hogy most aztán töredelmesen bevall mindent, de mindent.

Leszázalékolt ünnep

2008. 10. 23.

Ha Nagy Imre végighallgatta volna bármelyik október huszonharmadikai beszédet, megtörölte volna híres cvikkerét, legyintett volna, s hazaküldte volna a hallgatóságot: elvtársak, ööö, magyarok, barátaim, nem ilyen lovat akartam… Ötvenhat mártír miniszterelnöke csak tátotta volna a száját, milyen következtetéseket - és micsoda hangnemben - vontak le a mai utódok az 52 esztendővel ezelőtti eseményekből.

Adós fizess!

2008. 10. 21.

Kellett a jó kis Kockalada helyett az Astra, aztán meg a Pazsero? A Munkácsy Color helyett a 130-as plazma? Rádiósmagnó helyett dévédé-felvevő? Az empéhárom? Az ájpod? A laptop? Hitelbe, persze. Svájcifrankér’. Euróér’. Jenér’.
 
Beszabadult mindenki teszkóba, plázába, rakta a kosárba a jövőt, hetven col alatt nem ünnep a karácsony, megkeseredik a bejgli a kocsonyában, ha nem [...]

Nemzeti légűr

2008. 10. 20.

És akkor most egy kis breaking news: 322 Alajos, 427 Ignác, 1113 Hedvig és 2118 Rudolf került a vesztesek közé. Még mielőtt a pénzügyi válság első áldozatait temetnénk alfabetikus tömörséggel, említett nagy számú Alajos és a Többiek egy társasági portál névnapi üzeneteiről maradtak le. Elveszett egy csomó Isten éltessen. Aztakurva.
A hét vége vérfagyasztó hírei között [...]

Nemzeti Csöcs

2008. 10. 18.

Radikálisabb nézetek szerint gyorsan véget lehetett volna vetni a válságnak egy jól irányzott meglepetéssel - ha az emberéleteket nem vesszük figyelembe. De mivel humanistaként elvetjük az erőszakos gondolatok válaszra semmiképp sem elegendő örvényét, megelégszünk azzal, szombaton sem szabadultunk meg a felesleges terhektől, pedig majdnem mindenki ott volt a légycsapó alatt, akik közvetlenül felelőssé tehetők azért, [...]

Nagymama lekvárja

2008. 10. 15.

Kezd durvulni a hangulat. Amíg csak a pártok prominensei/eminensei fröcsögnek a kamerába az ellenről, s közben gyűléseiken idült vigyorral zsebelik be a szimpatizánsok imádatát, vállat vonunk, hiszen belefér, ezért kapják a nagy lét, legalább van választék, bár néha azért felsóhajtunk, minek is. Ám amikor az utca embere akarja lecsavarni az ellenoldal vivátozójának fejét, már felszisszenünk: [...]

Állampolgári kakaóbiztost!

2008. 10. 13.

És akkor a szkafanderes ember lerágja a zacskós kakaó sarkát, három-négyre össze-vissza fröcsköli a hófehér damasztot, majd kimossa. Valahogy így tesztelhetik a folteltávolítóként reklámozott anyagokat. De mihez kezd szkafanderes emberünk a makacs politikai foltokkal?
Különös élvezetet okoz, szégyellem is magam érte, amikor egy gigamulti-céget megbüntet a Gazdasági Versenyhivatal. Persze, nyilván vannak joviális, szerény, adakozó, a nullszaldós [...]

New Deal

2008. 10. 11.

Zuhan a BUX-index, rég nem látott mínuszokban, időnként felfüggesztve pironkodnak a húzókötvények, pánikhangulat a hazai pénzpiacon, a kutyának sem kellenek az államkötvények - Magyarországra is begyűrűzött a válság. A befektetők szabadul(ná)nak a részvényeiktől, rég nem látott pénzek mozognak a hazai tőzsdén, a forint szakadékba zuhanását a jegybank csak eurószázmilliók elköltésével tudja megállítani, ezzel valamennyire stabilizálja [...]

navigáció

Somogyi Vitriol » Blog Archive » A sötétség ideát van   2009-05-08 16:42:54
[...] Ideviperáztuk egy hete, és rá sem szisszent a derék had: fekete amerikai elnök, cigány magyar államfő, mozlim izraeli elnök lesz. Egy kipipálva. [...]


Somogyi Vitriol » Blog Archive » Nemzeti légűr   2009-05-08 16:42:36
[...] szerint a Csúcs az smafu, ami csak adminisztratív módon fogta át a nemzetet, de még úgy is csonkán. Nem hívta meg oda [...]

2008. október