Politikusok a szögön
Ha nevet választanak egy frissen felfedezett égitestnek, a csillagászokra világszerte egységes és szigorú előírások vonatkoznak. Nemzetközi bizottság vizsgálja összevont szemöldökkel, hogy a javasolt név megfelel-e az előírtaknak; például ne legyen sértő, ne utaljon a háborúra… Ezek között az előírások között szerepel az is, hogy szigorúan tilos politikához, politikushoz kapcsolódnia az elnevezésnek.
Szemernyi kétségem sincs afelől, hogy ha honfitársainkon múlna, képesek lennének Viktor-üstököst, Kósa-kisbolygót meneszteni az égboltra. Néhány éve még Torgyán doktornak is komoly sansza lehetett volna megörökítődni a csillagok között, de a maga idején Gyurcsánynak is voltak olyan lelkes hívei, akiktől kitelhetett volna valami hasonló mutatvány a Tejúton. Elegendő, ha csak egyetlen csillagász is akad e hívek között, bármely táborban. Mivé is lenne az égbolt e józan nemzetközi korlátozás nélkül?
Honi művészeinket és mecénásaikat nem ártana elküldeni egy gyorstalpalóra az égi tudományok képviselőihez. Akkor talán nem születnének olyan képek és helyzetek, mint amilyenre és amilyenbe most a debreceni polgármester is került. Kósa Lajos fess huszárként virít a falon; láthatóan nyeregben érzi magát, s arcán az látszik, hogy csöppet sem kellemetlen neki kifeszítve lenni. Krisztusi hozzáállás.
Nem ő az első, aki vászonra került kortárs nagyjaink közül, s vélhetően nem is az utolsó: Somogyban is látható az a hatalmas tabló, amely a 2001-es év Orbán-kormányát ábrázolja pufók angyalkák és a koronázási ékszerek társaságában. Középpontjában természetesen Viktor, mellette Torgyán József óvón a magyar korona fölé helyezi a kezét, két haszontalan angyalka pedig a magyar címerrel játszadozik. Mögöttük a teljes akkori kormány, s még jó néhány ma is ismert, vagy már eltűnt politikusunk. Háttérben az Országház, a budai vár és egy Mária országára utaló kép. Az 5 méter hosszú, 2,75 méter magas tablót 2001-ben Róth István festőművész készítette a Nemeskürty István vezette millenniumi bizottság megbízásából.
Tény: egykor valóban bevett szokás volt a megrendelőt, illetve a művész mecénásait vászonra vinni, csakhogy valaha a kardpárbajnak, boszorkányégetésnek és a rizsporos parókának is nagy divatja volt. Föléleszteni egyiket sem érdemes, ezt ma már alighanem Kósa úr s belátja.
Jelen korunkban lefestetni magunk ízléstelen, s ráadásul kimondottan rossz üzenete is van. Arról nem is beszélve - ez a Csokonyavisontán ma is látható óriástabló legnagyobb tanulsága -, hogy egy ilyen képre néhány év elteltével már a kutya sem kíváncsi. Szögre akasztva porosodni anélkül, hogy hónapokig rá sem nyitják az ajtót - ez azért még egy honi politikus számára is megalázó lehet.
