Barátunk, a DRV
A fogyasztó bosszús, mi több, Léhmann doktor is mérges. Terítéken megint a DRV.
Négy évvel ezelőtti, kétezer forintnyi, most felfedezett tartozás miatt fenyegetnek egy ságvári lakost azzal, hogy korlátozzák a vizét, egy siófoki fogyasztónak (persze nyilván nem csak neki) meg azt írták: fizesse ki a felszólító levél 650 forintos költségét, mert ha nem teszi, azzal a vízmű működését veszélyezteti.
Léhmann ügyvéd legújabb iratában arról értekezik: hiába a felfedezett milliárdos pazarlás, hiába tudnák ennyivel csökkenteni a cég működési költségét, a vízdíj ennek ellenére nem csökken, sőt, emelkedik, ahogyan azt már a fogyasztók megszokhatták.
Tudják, Léhmann az az ügyvéd, aki már évekkel ezelőtt „kiszúrta” a DRV ügyeit és addig járt a hatóságok nyakára, míg a sokadik feljelentés-visszadobás után egyszer csak az egyiket befogadták, abból lett a nyomozás, abból meg a vezérigazgató-váltás után az átvilágítás, és az azóta már több szálon futó rendőrségi eljárás. Jó-jó, mintha lett volna e mögött némi politikai hátszél is: a kormányváltás után, ahogy lecserélték az előző, állítólag „SZDSZ-hű” cégvezetést (Winkler Tamás, az új vezér ugye előzőleg a pécsi vízműszékház-foglalás nyomán lett ismert), rögtön elrendelték a nyomozást is a DRV előző vezetésének ügyeivel kapcsolatosan. De hátszél ide vagy oda, találtak is hétszázmillió forintnyi pazarlást, menesztették az igazgatóságot és a pénzszórásban ludasakat, s azt ígérték, ezen túl „fogyasztóbarátok” lesznek, meg „költséghatékonyak”.
Az ezekkel az intézkedésekkel kivívott jó renomét azonban egy szolgáltató könnyen el tudja játszani. Ezt kockáztatják most, nem elsősorban az a tét, hogy Léhmann doktor összehúzza-e a szemöldökét vagy sem. De persze az se elhanyagolható mint látjuk, csak kedvező szél fújjon hozzá.
A DRV megsegítésére meg, ha valóban azokon a 650 forintokon múlik, majd szervezünk gyűjtést a barátaik (a fogyasztók) körében.


2011. 03. 18., 18:46
Az egyik kifogásplt tétel a régi DRV vezetéstől, hogy a lizingelt cégautók sokba kerültek a vállalatnak!
Mit tesz ilyenkor az új vezér, nem a régibe ül bele, hanem doszta felűlmúlja őket, vesz magának egy Toyota Land Cruisert terepjárót 30 millkáért!
Biztonsági autó Lázár módra!
2011. 03. 18., 19:33
Csak a Léhmann dr. féle naiv alakok hihették, hogy Fidesz-barát, azaz jobboldali vezetés alatt csökken majd a vízdíj,
vagy bármilyen közszolgáltatás ára. Gondoljunk bele, mi lett jobb - no nem a csókosoknak, hanem - a köznépnek a
Fidesz uralom alatt?! Ugye, hogy semmi, sőt! Ha csak a legújabb népboldogító intézkedés, a táppénz megfelezése
jut eszembe, kinyílik a bicska(somogyi legény létemre) a zsebemben.
2011. 03. 19., 12:25
Mákoska meg ne vágd magad a bicskáddal….
2011. 03. 19., 13:43
Az új vezetés alatt a DRV. Rt. olyat tett, amit még az előző menedzsment sem mert megtenni!
Készítettek egy nyomtatványt a közös képviselők számára, aminek az a lényege, hogy ha valaki nem fizeti ki az általa elfogyasztott vizet egy társasházban- nem a nem fizető fogyasztását korlátozzák, nem szűkítőt helyeznek el, hogy az illető csipkedje magát- hanem felmondják a szerződését és KIFIZETTETIK A TÁRSASHÁZZAL!
EGY FÉL LÉPÉST NEM TESZNEK A BEHAJTÁS ÉRDEKÉBEN! GONDOLTÁK FIZESSEN AZ AMÚGY IS TISZTESSÉGESEN FIZETŐ TÖBBSÉG, emellett előlegezze meg a behajtás költségeit, amihez kb. 2-3 év után vagy hozzájut, vagy nem, a DRV a pénzénél lesz késedelem nélkül.
A pofátlanság csimborasszója, amit ez a cégvezetés megenged magának!
Dr. Léhmann megtette amit megtehetett, köszönet érte! Csak remélni lehet, (lehet?) hogy nem Ő az egyetlen tisztességes jogász széles e hazában.
De azt gondolom, az igazságszolgáltatás egészével nagyon nagy baj van!
És ehhez a területhez az új alkotmányban sem akarnak hozzányúlni!
FIDESZ, ÉBRESZTŐ!!!
2011. 03. 19., 17:52
2011 03.07-én folyószámlámrol DRV leemelt 6680 Ft-ot SZÁMLÁT se elötte se azóta nemkaptam EZA FOGYASZTÓBARÁT cégre JELLEMZÖ. .